Cégünk 2016-ban vásárolt egy 417 négyzetméteres saroktelket elbontandó házzal Zugló egyik közkedvelt részén, a Fűrész utcában. A környék arculatát a gyér forgalmú és zöld utcák határozzák meg, a szomszédos épületek jellemzően kertes családi házak és kisméretű társasházak. A közvetlen közelben ugyanakkor kitűnő infrastruktúra és nagyszerű közlekedési kapcsolatok szolgálják az itt élők kényelmét.

A saroktelek adottságai és a kerületi szabályozás figyelembe vételével egy olyan épületet gondoltunk ki, amely jogilag kétlakásos társasháznak számít, a gyakorlatban pedig két félből álló ikerházként működik.

Az épület tervezését és kivitelezését saját finanszírozásban kezdtük el, a két lakás értékesítésére már a projekt előrehaladott szakaszában került sor.

A társasház tervezésének legfontosabb szempontja az volt, hogy mindkét lakásnak legyen kertkapcsolata. Emellett figyelembe kellett vennünk a környező házak zártsorú beépítését, valamint a telek szűkösségét is.

A fenti tényezők egy olyan épülettömböt eredményeztek, amelyben a két lakás egymásnak háttal helyezkedik el, mindkettő földszint+emelet+tetőtér kialakítású, és mindkettő a saját kertjéből közelíthető meg.

Az építmény alapvető esztétikai jegyeinek meghatározásakor a közvetlen környezet jellemzőit vettük alapul. A tervezés vezérelve az egyszerűség volt, ami mind az alaprajzban, mind a épület tömegformálásában megmutatkozik. Ezzel párhuzamosan azonban a látványképeken bizonyos fokú nagyvonalúság is megfigyelhető, ami elsősorban a terek és a nyílások kialakításában érhető tetten. Mivel már a tervezés legelejétől fogva a jövőben itt lakó családok szempontjai vezettek, minden lépésnél arra törekedtünk, hogy a végeredmény kívül és belül is otthonos és szerethető legyen. Ez az igény vezetett például oda, hogy a napjainkban épülő többi házhoz képest meglepően sok természetes anyagot használtunk, például az igen látványos homlokzati nyílászárók esetében.

Az alaprajz megtervezésekor elsősorban arra törekedtünk, hogy a két lakást és kertet a lehető legjobban szeparáljuk egymástól, ezzel biztosítva a családok privát szférájának elkülönítését.

Ennek érdekében a bejáratokat az építmény két ellentétes oldalára helyeztük, hogy a lakások egymásnak háttal helyezkedjenek el. Ezzel a döntéssel egyben azt is megszabtuk, hogy melyik kertrész lesz inkább használatban, hová kerüljenek a teraszok és hol alakítsuk ki a gépkocsibeállókat.
A társasház alaprajzában azonnal feltűnik, hogy a falak nem téglalapot zárnak közre. Az építmény egyik oldalával a szomszédos családi háznak támaszkodik, az ezzel szemközti fal azonban a telek vonalát követi, és a két egyenes nem párhuzamos egymással. Ennek következtében a két lakás alapterületében és belső elrendezésében is vannak különbségek. Az L1 jelzésű nagyobb lakás 114 négyzetméter alapterületű és nappali + 4 szoba elosztású, míg az L2 jelű kisebb lakás 108 négyzetméter és nappali + 3 szobás.

Közös ugyanakkor a társasház mindkét felében az, hogy a földszinten a közösségi terek (konyha, étkező, nappali és előszoba), míg az emeleten a privát terek (hálók, fürdők) kaptak helyet. Mindkét lakás tetőterében még egy szobát, egy gépészeti helyiséget és a búvótérben rengeteg tárolóhelyet alakítottunk ki.

Fűrész utcai társasházunkban az L2 jelű lakás alsó szintjének megtervezéséhez lakberendező segítségét kértük.

A szakembert azzal bíztuk meg, hogy a 35 négyzetméter alapterületű, egybenyitott nappali-étkező-konyha teret a legapróbb részletekig kitalálja.

A konyhában tudnunk kellett a gépek és kiállások pontos helyét, hogy az épületgépészeti és épületvillamossági szereléseket el tudjuk végezni. A nappaliban és az étkezőben bútorozási tervre volt szükségünk ahhoz, hogy az építési munkákat hatékonyan folytathassuk.

A tervezésnek ez a szakasza nem csak hasznos volt, hanem plusz jutalommal is járt: a látványterveken életre keltek azok a terek, amelyek a valóságban még csak szerkezetkész állapotban léteztek.

Építész tervezők: Juhász Kristóf, Gál Róbert és Pék Elemér

Fűrész utcai társasházunk kivitelezéséről itt olvashat.