Cégünk 2017-ben vásárolt egy saroktelket Zugló egyik csendes és családias részén, amelyet ideális helyszínnek tartottunk egy saját finanszírozású ingatlanfejlesztési projekt megvalósításához.
A 2018 elején indult tervezés első lépéseként számba vettük a telek adottságait és a helyi építési szabályzatot. Ezekre tekintettel egy olyan épület létrehozása mellett döntöttünk, amely jogilag kétlakásos társasháznak számít, a gyakorlatban viszont két szeparált részből álló ikerházként működik.
A tervezés következő szakaszában meghatároztuk a leendő építmény alapvető esztétikai jegyeit, amihez a közvetlen környezet jellemzőit vettük alapul.
A megvásárolt telek családi házak gyűrűjében helyezkedett el, az utca másik oldaláról viszont magas panelházak határolták; ezt a kettősséget kívántuk megjeleníteni a társasház külső megjelenésében is.
A lakótelep közelségére reflektálva az épületet modern indusztriális stílusban fogalmaztuk meg. Ez az elképzelés többek között a nyílászárók egyszerű geometrikus rendjében, a fémlemezzel fedett tetőben és hideg színpaletta alkalmazásában öltött testet. Ezzel párhuzamosan és ugyanilyen céltudatosan törekedtünk azonban arra is, hogy szerethető és a mindennapi életben jól funkcionáló családi otthonokat hozzunk létre. Egyebek mellett a fa szerkezetű nyílászárók és a vakolt falak gondoskodnak az otthonos és tradicionális “családiház-érzésről”.
A megépítendő társasház koncepciótervezésének legfontosabb szempontja az volt, hogy a két lakást a lehető legjobban szeparáljuk egymástól.
Ennek érdekében a szinte egyforma házfeleket 180 fokban elfordítva tettük le a saroktelekre.
A bejáratok, a teraszok és a hátsókertek így az épület két ellentétes oldalára kerültek, amivel biztosítottuk a családok privát szférájának elkülönítését. Az ikerház tömegalakításában szerepet játszott a szomszédos épületekhez való illeszkedés szándéka, illetve a sarokhelyzetre adott reakció is. A tervezés végeredménye egy racionális, a környezethez illeszkedő, hivalkodásoktól mentes, gazdaságosan üzemeltethető kétlakásos társasház lett.
A megtervezett ikerház mindkét fele három szintes és összesen 126 négyzetméter alapterületű.
Az L1 jelű lakás kertje három oldalról körbefogja a házat, míg az L2 lakáshoz elő- és hátsókert tartozik. Mindkét házrészben a földszinten kapott helyet az egybenyitott nappali-étkező-konyha, amely nagy üvegajtóval kapcsolódik a teraszhoz és a kerthez. Az alsó szint bejárat felőli részére előszobát, mosókonyhát, kamrát és vécét terveztünk. A ház közepén található lépcső az emeletre vezet, ahol három hálószobát, egy fürdőszobát és egy erkélyt alakítottunk ki. A tetőtérben még egy háló és egy fürdő kapott helyet, illetve ide telepítettük az egész házat működtető gépészetet is.
Cégünk történetében először a Gyetva utcai projekten alkalmaztunk hőszivattyús megoldást az épület hűtésére és fűtésére: ennek megtervezése, majd később a kivitelezése is nagy odafigyelést és szakértelmet kívánt.
Építész tervezők: Juhász Kristóf és Gál Róbert
Gyetva utcai társasházunk kivitelezéséről itt olvashat.